Complicated, true love [EXO K]

Már két hete erőteljesen vívódom magamban, de egyszerűen nem megy a döntés.

Pont amennyire  szeretnék távol lenni tőle, épp annyira vonzódom is hozzá, pedig tudom hogy nem lenne szabad.

Ez az egész nem helyes, de egyszerűen még most sem tudom visszatartani magam.

Tele szenvedéllyel nyom neki a falnak, miközben durván falja az ajkaimat. Kezeivel be-betéved a pólóm alá, de szokásához híven nem siet el semmit. Érzem ahogy egyre jobban kezd beindulni.

- Jongin-ah…- nyögöm a fülébe miközben próbálom eltolni magamtól. Mit sem törődve szavaimmal, ajkaival áttér a nyakamra, majd kezeivel megmarkolja a mellem.

Puha érintésétől testem azonnal megremeg, amit ő egy apró mosoly kíséretében vesz tudomásul.

- Jongin-ah á-állj le…megláthatnak. – fogom meg a vállait és erőt véve magamon sikeresen eltolom magamtól.

– Nem bukhatunk le... Nem szabad..

- De kívánlak. – lép vissza hozzám, majd egy forró csókba húz. – Kellesz nekem és tudom hogy én is neked. – mosolyodik el.

Gyönyörű mosolyától ismét eszemet vesztem és ajkaink összeforrnak, azonban az a mondat amit egyáltalán nem akarok hallani ebben a pillanatban, ismét elhagyja a száját. – Hagyd ott Kyungsoo-t.

Ez az a pillanat, amikor végleg ellököm magamtól. Kapkodva megigazítom a ruhámat, majd a mosdó tükrébe belepillantva letörlöm az elkent szemfestéket, s végül Jongin felé fordulok.

- Azt hittem ezt már megbeszéltük. Nem kérheted, hogy… – nézek rá szúrós tekintettel, mire ő csak felsóhajt.

- Már miért ne kérhetném? – emeli fel a hangját. – Hisz velem csalod hetek óta! Szerintem igenis jogom van azt kérni, hogy hagyd ott!

- Nem! Nagyon is tévedsz! – kapom fel a táskám a tükör elől, s indulok el a kijárat felé, de ő visszaránt magához.

– Eressz el! – csuklik el a hangom.

- Akkor is az enyém vagy. – sziszegi ajkaimra miközben magához ölel.

- Már megbocsáss, de nem egy tárgy vagyok amit birtokolhatsz! – lököm el magamtól.

- Idefigyelj ______. – nyom neki megint a falnak. – Vagy te szakítasz vele, vagy én állok elé és mondok el neki mindent! De annak senki sem örülne!

- Menj a francba te szemét! – lököm el magamtól és lépek egy nagyot az ajtó felé.

- _______ - szól utánam de mit sem törődök vele.

- Dögölj meg! – ordítom neki, miközben már épp elérem az ajtót, azonban ő ismét megállít.

- Hallgass már meg!

- Hallgat a halál! Nem vagyok rád kíváncsi! Engedj el vagy sikítok!

- Akkor lebukunk. – jelenik meg arcán az önelégült mosoly amivel mindig levesz a lábamról.

- Úgysem tudod bebizonyítani, hogy mit is csináltunk itt! Szóval jobb ha elengedsz. – mondom gúnyosan, mire ő biccen egyet.

- Tényleg? Hmm..Szerintem a vörös ajkad eléggé meggyőző érv nem gondolod? – hajol közelebb hozzám, de elfordítom a fejem. – Nos mi a válaszod?

- Milyen válasz? .. Nem hagyom ott Kyungsoo-t miattad értsd már meg... nem érsz annyit! – szóróm felé meggondolatlan szavaimat, mire ő dühösen megszorítja a karom.

- Mit mondtál? – néz rám dühtől égő szemeivel.

- Jól hallottad. Nem érsz annyit, mit ő. – nyelek egy nagyot, azonban nem a félelemtől, hanem mert tudom hogy nem adja könnyen magát.

Tudja hogy nem félek tőle épp ezért azonnal elvigyorodik.

- Hazudsz.

- Gondolj, amit akarsz, de én mentem. – tépem ki magam a karjaiból és kinyitom az ajtót.

- Azt hiszed, szeret? – kiált utánam.

- Nem csak hiszem, tudom is, te szemét. – lépek ki a folyosóra azonban szemben találom magma Kyungsoo-val.

---

---

---

Mosolyogva néztem végig a visszatérésre készült új koreográfiájukat. Egyszerűen káprázatos volt, energikus és tele szenvedéllyel.

Kyungsoo folyamatosan engem figyelt és szívecskéket küldött, míg én puszikat fújtam neki.

Persze Jongin is bőszen méregetett, mosolygott meg kacsintott, de próbáltam nem foglalkozni vele, azonban ez az egész nagyon nehezen ment, hisz mindenki tudja hogy aki egyszer ránéz az le sem tudja venni a szemét róla.

- Rendben fiúk, vége a próbának, hazamehettek! – kiáltotta a koreográfus, mire ők felszabadultan és hatalmas vigyorral jöttek oda a padhoz.

- Na, milyen az új koreográfia? – kérdezte Sehun gyermeki kíváncsisággal, gyönyörű mosolyával az arcán.

- Khmm..hát..nagyon szexi. – mosolyogtam rá kicsit elpirulva, majd Kyungsoo-ra néztem. – Nem megyünk el ma valahova vacsorázni? – kérdeztem, miközben megfogtam a kezét, mire ő kínosan elhúzta a száját.

- Igazából mára megbeszéltem a srácokkal egy találkozót…

- Értem. – engedtem el bársonyos kezét. – Akkor otthon találkozunk.

- De…

- D.O nyugodtan menj csak el vele vacsorázni, majd legközelebb jössz velünk. – szólalt meg Kris.

- De nem szeretném hogy... – folytatta Kyungsoo mire Kris újra közbe szólt: - Menj el vele és kész!

- Nem. nem.. ha már megvolt előre beszélve akkor nem szeretném ha miattam mondaná le – mondtam picit elszomorodva. - Menj csak D.O. – válaszoltam halkan magamra erőltetve egy apró mosolyt, mire ő boldogan bólintott egyet, majd magához ölelt. Tudta hogy csak akkor szólítom D.O-nak ha valami nincs rendben vagy ha nagyon muszáj, azonban most látszott hogy csak az érdekli hogy a fiúkkal lehessen.

Kyungsoo háta mögött láttam, ahogy Jongin kárörvendően mosolyog rám.

„Idióta. Ezt nem hiszem el hogy még ilyenkor is képes ekkora szemét lenni, hogy a szemembe vigyorog. Áááhh.. legszívesebben....”

Gondolataimból D.O zökkentett ki: - Egyébként kicsim – bújt közelebb hozzám. – A hétvégén elvinnélek egy kicsit kikapcsolódni az egyik tengerparti nyaralóba, persze csak ha lenne kedved hozzá. – simított végig az arcomon, mire én egy másodpercre Kai-ra néztem, majd ismét Kyungsoo-ra figyeltem, aki már feszülten várta a válaszom.

- Persze hogy van kedvem, nagyon is. – ugrottam a nyakába és megpusziltam ajkait. – De ugye csak mi ketten leszünk? – nyomtam meg a „ketten” szót, hogy táncoslábú is jól hallja.

- Hát úgy terveztem. – mosolygott rám édesen, mire boldogan bólintottam egyet.

- Akkor jó, legalább nem fog megzavarni minket senki.

- Úgysem csináltok semmi olyat, amit meg kéne zavarni. – morogta bosszúsan Jongin, mire Kyungsoo zavartan elmosolyodott.

- Honnan tudod? Médium vagy netalán? – kérdeztem picit feszülten, mire ő dühösen fújtatott egyet.

- Azt hiszem, KIMEGYEK A MOSDÓBA. – tett felém egy egyértelmű célzást, de próbáltam nem foglalkozni vele. Szerelmemhez bújtam, s magamba szívtam illatát, miközben láttam hogy Kai a mosdó ajtajában épp minket figyel.

---

---

---

A hétvége hamarabb eljött mint azt hittük volna. Mivel a sok próba miatt a hétköznapokban alig találkoztunk, így a hétvége nagyszerű volt arra hogy végre kicsit kettesben legyünk.

Reggel Kyungsoo hosszú és egyben édes csókkal keltett, majd ágyba hozta nekem a reggelit.

Tudta hogy mire is vágyik egy nő és mindent meg is tett azért hogy örömet szerezzen.

- Miután lefürödtél elkezdhetnénk bepakolni. – tépett le egy darabot a szendvicsemből.

- Ahh.. és amúgy mikor is akarunk indulni?

- Mivel nekem még el kell intéznem egy interjút, sajnos csak késő délután. – ivott bele a teámba, mire én felvont szemöldökkel ránéztem.

- Bocsi. – mosolyodott el, mire magamhoz húztam egy csókra.

- Kivinnéd? Addig én megfürdök. – nyújtottam felé a tálcát, ő pedig készségesen elvette tőlem, majd elindult kifelé a szobából.

Ahogy néztem utána egyre inkább elfogott a vágy. A vágy, hogy hozzáérjek, hogy csókoljam, hogy simogassam, hogy érezzem, hogy egybeolvadjak a testével. Akartam őt, mindennél jobban.

Ajkaimba harapva néztem körül a szobámban, s láttam, ahogy a székemre van terítve a törölközőm, mire buján elmosolyodtam.

- Ajánlom, hogy hozd be utánam. – suttogtam magam elé, majd elindultam a fürdőszobába.

Még csak a felsőmet vettem le, mikor bekopogott.

- _____ itt hagytad a törölköződ! – kiáltott be.

- Hoppá el is felejtettem, behoznád nekem? – kiáltottam ki, mire egy percig néma csönd volt, majd lassan benyitott.

Egyik kezében a törölköző volt, másik kezével pedig a szemeit takarta.

- Tessék. – nyújtotta, de én nem foglalkoztam vele. Behúztam a tus alá, majd nekilöktem az ajtónak és az ajkainak estem.

Szerelmem először azt sem tudta mit csináljon, teljesen meglepte az egész, majd pár másodpercnyi zavar után átkarolta a derekamat, és gyengéden visszacsókolt.

Vágyakozva húztam magamhoz egyre közelebb és közelebb, de ő vonakodott a továbblépéstől. Kezeivel végig simított a hátamon, majd elszakadt tőlem.

- Megyek, mert öö még el kell mosogatnom. – mondta lihegve és egy szempillantás alatt kimenekült a fürdőből.

Ott álltam felvillanyozva, kielégületlenül és csalódottan. Nem is csalódottan… inkább dühösen. Dühös voltam, amiért egy év után sem képes továbblépni egy szintet, dühös voltam, mert úgy viselkedett, mint egy óvodás, miközben állítólag már felnőtt férfi.

Hisztizve öltöztem vissza, majd felkapva a kocsi kulcsot elhagytam a házat.

---

---

---

Újra vele vagyok. Pedig tudom hogy nem szabadna itt lennem.

Újra itt vonaglok a karjaiban, újra az ő ajkait csókolom, újra az ő vágyait elégítettem ki.

Mikor megérkeztem Kai-hoz, nem kérdezett semmit, egyszerűen tudta miért vagyok ott.

Azonnal a falnak nyomva birtokba vette ajkaimat és egészen a Mennyországig repített.

A heves együttlét után gondolkodóba estem.

“Akármennyire is szeretem Kyungsoo-t, képtelen nekem megadni azt, amire vágyok.

Hiába tesz meg mindent és érezteti velem hogy fontos vagyok neki, ha egyszerűen nem mer hozzám érni.

Bármennyire is érzem magam szemétnek, amiért megcsalom, képtelen vagyok uralkodni a vágyaimon. Már csak abba, hogy Jongin puha keze fel-alá jár testemen, teljesen beleborzongok.

És ezt a fajta törődést, csak Jongin képes megadni nekem, hisz minden egyes porcikám kielégül amikor vele vagyok. Egyre fontosabb nekem,de ezt ő soha nem tudhatja meg.”

Ahogy egymás mellett fekszünk lihegve, a mámortól elkábult fejjel, azon gondolkodom, hogy mennyivel könnyebb lenne minden, ha Kai és D.O nem két, hanem egyetlen egy személy lenne.

Gondolataimat a még mindig kábultan fekvő Jongin szakítja meg: - Meddig maradsz?

- Nem tudom.

- Mikor mentek?

- Nem tudom.

- D.O nem keresett?

- Nem tudom.

Jongin megtámaszkodva a kezén, fölém hajolt. Úgy nézett rám, mintha vallomást várna.

- Ne bámulj már.

- Miért ne?

- Mert utálom.

- De én szeretem.

- De nem érdekel.

- Engem se. – sóhajtottam fel.

Tudtam hogy megint hibát követtem el, hisz hiába jó Jongin az ágyban, ha a természete miatt mégis néha az agyamra megy.

- Kikészítesz. – hunytam le a szemeimet, csak hogy addig se kelljen rá néznem.

- Te is engem. – suttogta fülembe, miközben végigsimított a meztelen testemen.

- Jongin-ah.... kérlek..

- Tudom, tudom, szereted Kyungsoo-t – felelte gúnyosan, miközben kimászott az ágyból. – Csak azt nem értem, hogy akkor miért rohansz mindig hozzám, ha ennyire szereted? Miért jössz újra és újra? – fordult felém, hangjában pedig érződött a szomorúság.

- Jongin.. én…

- Nem, nem érdekel! Elegem van abból, hogy mindig csak te, te, te! Mikor lesz már az, hogy ÉN? Mond, érzel te irántam valamit, vagy csak jó, hogy megdug valaki D.O helyett? – törtek ki belőle az érzelmek.

Szótlanul bámultam a plafonra, míg ő dühöngve várta a válaszomat. Nem mertem válaszolni neki, mert féltem hogy olyat mondanék amit később biztosan megbánnék.

Kínos csönd telepedett ránk, mégis ez a csend többet mondott minden szónál s minden érzésnél.

- Hmm.. Értem. – szólalt meg végül. – Kérlek menj most el!

Egy szó nélkül keltem ki az ágyából, majd felkapkodva a ruháimat, gyors léptekkel a kocsim felé indultam.

---

---

---

Hazaérkezve Kyungsoo nem kérdezett semmit. Míg én távol voltam, bepakolt a bőröndbe, majd mikor én leparkoltam a ház előtt, már készült is elindulni. Tudtam hogy valamit tennem kell, mert ez az egész nem mehet így tovább.

- Nem megyek. – néztem a szemeibe, mikor beszállt mellém.

Mintha számított volna rá, bólintott, de nem szállt ki.

- _____, én…

- Tudod… én nagyon szeretlek. – vágtam a szavába. – De nem értem, miért nem tudsz tovább…

- Meleg vagyok.

- Hogy mi vagy? – akadt el a szavam, s még szinte levegőt sem tudtam venni.

- Én… próbáltam hozzád vonzódni, próbáltam tovább menni, helyretenni ezt a dolgot magamban, de… egyszerűen nem ment. Szeretlek ______, de csak mint egy barátot, nagyon sajnálom.

Megdöbbenve néztem arra a férfira, akivel, pár órával ezelőtt még túlfűtött vággyal csókolóztam, akihez még szerelmesen bújtam, akivel egy közös jövőt képzeltem el.

Undorodva szálltam ki a kocsiból, majd futni kezdtem.

Kétségbeesetten szaladtam az út közepén, mit sem törődve a száguldozó autókkal.

Úgy éreztem, mintha az amúgy sem gyönyörű világom, még rondább lenne, még elviselhetetlenebb, még fájdalmasabb és hogy az egész az én hibám.

Becsapottnak, cserbenhagyottnak, összetörtnek éreztem magam.

Kyungsoo nem jött utánam, nem keresett, nem hívott.

Suho volt az, aki felhívott, hogy mégis mi történt velem és hogy hol vagyok.

Először nem akartam elmondani neki, de pár percnyi győzködés után elárultam.

Egy kisebb park egyik padján fejemet kezeimbe temetve talált rám.

Amikor megérkezett nem kérdezett semmit, csak szótlanul leült mellém és hátamat kezdte simogatni. Tudtam hogy nem egyedül jött, hisz felemelve a fejemet láttam ahogy Baekhyun egy hozzánk közeli padon, próbálja visszatartani ChanYeol-t, hogy ne jöjjön oda hozzánk és ne próbáljon meg felvidítani.

Majd tekintetemet Junmyeon-ra emeltem, aki ekkor látta először könnyektől áztatva az arcomat.

- Haza akarok menni. – nyögtem ki halkan. – Én…én...
- ______ figyelj, elhiszem, hogy… - szólalt meg.

- Nem tudsz semmit! – vágtam le a táskámat a földre. – D.O MELEG! Érted? MELEG!!

- Ez az egy év, ez a rohadt egy év csak hazugság volt! HAZUGSÁG!

- D.O szeret téged, csak…
- A baráti szeretetével nem tudok mit kezdeni! Én szerelemmel szeretem őt, de Jonnmyun.... mégis megcsaltam őt. Szemét voltam, tudom! .. De úgy érzem ez semmi ahhoz képest, amit ő tett velem.

- Kai.. igaz?

- Igen. – hajtottam le a fejem.

Suho elhúzta a száját.

- Tudod _______,  én valahol mindig is tudtam, hogy Kyungsoo-val nincs valami rendben. Aztán elmondta, hogy mi a helyzet, de megkért, hogy ne szóljak neked, hátha elmúlik, épp azért mert szeret téged és nem akart megbántani. Azonban emellett mást is megosztott velem. Kai….

- Igaza volt…- vágtam a szavába suttogva. – Igaza volt. – kezdtem el sírni. – Kyungsoo nem szeret engem és soha nem is szeretett. Tudta... tudta..... én pedig nem hallgattam rá.

- ________…

- Hazamegyek. Visszautazom Európába és soha nem jövök vissza. Elegem van mindenből, el akarok felejteni mindent és mindenkit. Ez az egy év amit veletek töltöttem, azt hittem hogy maga volt a Mennyország és közben végig hazudtatok nekem... – csuklott el a hangom.

- _______ én megértelek, de… mi szeretünk. A barátunk vagy, nem mehetsz el, hisz már minden ideköt., már mi vagyunk a családod.

A leader szelíd hangja bármennyire is bíztató volt, mégis érződött szavaiból a kétségbeesés és a tehetetlenség.

- És Kai?... Vele mi lesz?...

- Nem érdekel. – fordítottam el a fejem. – Nem érdekel. – ordítottam hangosabban, mire ChanYeol és Baekhyun is odaszaladtak hozzánk.

- Mi történt? – vágott közbe teljesen kétségbeesett arccal Baekhyun.

Suho sóhajtott egy nagyot, majd egy pillantásával jelzett Baekhyun-nak, hogy induljanak haza ChanYeol-val.

- Gyere, menjünk mi is. – vette fel a földről a táskámat, majd karon fogott és elindultunk.

---

---

---

Aznap este Suho egyik régi ismerősénél aludtam.  De mivel nem mert egyedül hagyni, így ő is ott maradt.

Kaptam egy gyönyörűen kidíszített puha ágyat, azonban ez csak még jobban felerősítette bennem Kyungsoo hiányát, hisz nélküle kellett nyugovóra térjek.

Az este folyamán nem beszéltünk többet a dolgokról, sőt igazából semmiről sem.

Jobbnak láttuk ha hagyjuk egy kicsit ülepedni a dolgokat és mindenki lepihen inkább.

Az éjszaka folyamán semmit sem aludtam, folyton azon gondolkodtam, hogy mi lenne a legjobb mindenkinek, hogy űzhetném el ezeket a szörnyű, fájdalmas, kínzó érzéseket a szívemből.

Mennyire vagyok erős ahhoz túl vészeljem ezt?.. Hogy tudnék megbocsájtani Kyungsoo-nak?... És hogy tudna megbocsájtani nekem Jongin?

A fejem majd széthasadt azonban választ egyik kérdésemre sem találtam.

“Egy évvel ezelőtt még álmomban sem mertem volna arra gondolni, hogy az amire annyira vártam pár pillanat alatt tönkremegy.

Tanultam, dolgoztam, tűrtem, alkalmazkodtam és mindezt miért?

Mert szerettem egy férfit, aki mindvégig meleg volt és sohasem szeretett igazán.

Ilyen az én szerencsém.”

Oldalamra fordulva láttam meg, hogy a mobilom már egy ideje villog.

Jongin: Sajnálom amiket mondtam, ha fenn vagy még, nem akarsz találkozni? Látni szeretnélek!

Én: Mikor és hol?

Jongin: Tíz perc múlva a szokásos helyen.

Én: Oké.

Akaratlanul is mosoly szökött az arcomra, amint megláttam a „a szokásos helyen.” megnevezését.

Nem értettem magam, hisz tudtam hogy ez a lehető legrosszabb amit tehetek, de egyszerűen érezni akartam azt, hogy valaki szeret és törődik velem.

A szokásos hely, nem más volt mint az a park, ahol először csókolóztunk, és ahol nemrég még épp Kyungsoo miatt sírtam.

Visszagondolva arra az estére amikor a lámpafények alatt, a kis szökőkútnál megfogta a kezem és megcsókolt. Milyen romantikus, ráadásul életem egyik legszebb estéje volt.

Mennyivel egyszerűbb lenne minden, ha annak idején nem Kyungsoo-ba hanem Jongin-ba szeretek bele. Mennyi hazudozást, megcsalást megúszhattam volna.

De már hiába is rágódom ezen, hisz nem lehet az időt visszatekerni, és ennek az egésznek valamiért így kellett történnie.

- Szia. – kaptam fel a tekintetem a szökőkútban csorgadozó vízcseppek játékáról, amikor meghallottam az ismerős hangot a hátam mögött.

Jongin arcát megvilágították a magas lámpák. Szemeiben messziről látszott a szomorúság és a megbánás. Látva őt a szívem teljesen elszorult, hisz tudtam hogy nem is ő volt a hibás.

- Ne haragudj... – állt meg pár lépésre tőlem.

Szólni akartam, hogy nem is az ő hibája az ami akkor történt, de gombóc nőtt a torkomban.

- Bunkó voltam és önző. Nem láttam, hogy te jobban szenvedsz, mint én. Nem vettem figyelembe, hogy a te helyzeted rosszabb, mint az enyém, nem….

- Fogd már be. – szóltam rá sírva. – Fogd már be a szádat. – léptem oda hozzá és neki dőltem a mellkasának.

– Miért te kérsz bocsánatot? Miért te alázkodsz meg, holott nem te tehetsz róla. Az egész az én hibám. Észrevehettem volna, hogy Kyungsoo meleg, hogy soha nem is szeretett igazán, hogy csak arra kellettem neki, hogy letagadja a valódi énjét. Otthagyhattam volna ez alatt az egy év alatt, amiért nem léptünk tovább egy bizonyos szinten, de nem tettem. Hozzád menekültem és ezzel téged is belerántottalak ebbe az egészbe! Nemet kellett volna mondanom neked, akkor és ott, azon az estén, máshova kellett volna menekülnöm nem hozzád! Te vagy az aki…. aki rettentően szenved miattam, pedig meg sem érdemlem.

- ______ kérlek ne beszélj butaságokat. – remegett meg a hangja, miközben finoman átkarolt. – Erőszakos voltam veled, ráadásul nem figyeltem rád.

- Jongin-ah, az istenért, fejezd már be! Ne kínozd már magad! Tudod, hogy bármennyire is szeretném, egyszerűen nem vagyok beléd szerelmes.

- Tudom. – sóhajtott fel. - De én igen. Én szeretlek és bármennyire is próbálom titkolni, nem megy. El kell mondanom az igazat, mert tudnod kell. Megérdemled hogy megtudd még ha ezek után meg is fogsz gyűlölni.

- Ne mondj már ilyeneket Jongin... Soha nem tudnálak gyűlölni. Mindig is többet éreztem irántad mint barátság, de az igazi szerelmet azt Kyungsoo iránt éreztem, ezt te is tudod, de ettől nem gyűlöllek.

- Igen. Pont erről van szó. Kyungsoo... – csuklott el a hangja.

- Mi van vele? – kérdeztem ijedten.

- Az hogy.. hogy.. istenem hogy mondjam el neked? – potyogtak könnyei minden egyes szó után.

- Úristen Jongin mondd már hogy mi a baj? Mi történt?  Nagyon megijesztesz.

-  De félek... nem akarom hogy meggyűlölj...aishhh... – túrt bele hajába.

-  ______ ... Kyungsoo....miattam hagyott el.. – csuklott el a hangja.

-  Mi? Mit beszélsz te hülye?... Ne mondj mát ilyeneket. Azért hagyott el mert meleg! Nem érted? MELEG!!

- Igen.. tudom.. de.. – szipogott. – Azért meleg mert én azzá tettem... – hajtotta le fejét.

- Hogy mi?? Hogy érted ezt Jongin? Mi a fene folyik itt? – álltam teljesen összezavarodva előtte.

- Úgy hogy miattam lett MELEG, miattam történt az egész, miattam hagyott el téged!!! – hullott térdre e súlyos szavak kiejtése után majd sírógörcsben tört ki.

Csend telepedett ránk. Feszült csend, amiben csak Jongin hangos zokogása hallatszott s amit végleg Kyungsoo apró léptei törtek meg.

Fel sem fogtam hogy mi is történt az elmúlt percekben, egyszerűen csak tudni akartam hogy mi is folyik körülöttem.

- D.O most azonnal magyarázd el, hogy mi ez az egész!! TUDNI AKAROM! Miért mondja azt Jongin hogy ő tehet arról hogy te meleg vagy? Mondd már!! – üvöltöttem a megszeppent fiú felé.

- Nem hiszem hogy én kellene elmondjam... – akadt el a hangja.

- Mi az hogy nem hiszed? Nem látod hogy Jongin valamiért a földön zokog? Tudni akarom mi a  fene folyik itt!!!

- Az egész egyik este kezdődött, amikor nem mentem hozzád mert a fiúkkal el mentünk bulizni. Aznap este kicsit többet ittunk a kelleténél és valamiért, ekkor közelebb kerültünk egymáshoz Kai-val, sokkal közelebb mint amennyire kellett volna.

- Mi az hogy közel kerültetek?

- Kai megcsókolt.. majd pedig .. lefeküdtünk egymással.

- MICSODA? ... Mit mondtál? – kerekedett el még jobban a szemem majd hirtelen a zokogó Jongin-ra néztem, aki ekkor felemelte tekintetét a földről.

- Igaz ez Jongin? Mond meg az igazat? Valóban megtörtént? Tényleg lefeküdtetek? – záporoztak feléje a kérdéseim.

- Akkor éreztem először hogy önmagam vagyok.. A felszínre jött az ami eddig is mindvégig bennem volt. Szeretem őt _________. Nem tehetek róla, de beleszerettem.

- Hogy mi? Szereted? – néztem vissza Kyungsoo-ra.

- Jongin.. kérlek... Mond meg az igazat... tényleg igaz ez az egész? – kérdeztem teljesen kábultan, küszködve a könnyeimmel.

Ő szótlanul nézett engem, majd egy biccentéssel jelzett felém. – De tudnod kell hogy szeretlek... mindig is szerettelek és ez az egész csak azért volt, hogy az enyém légy. Hogy ő végre kikerüljön a képből. – motyogta az orra alatt a fiatal fiú.

Fel sem fogtam a történteket, egyszerűen nem tudtam feldolgozni az elhangzottakat. Éreztem ahogy testem erőtlenné válik, lábam megremeg majd egy nagy ütés súlytotta a fejem.

Pár perc után arra keltem fel, hogy Jongin a karjában tart és egy vizes zsebkendővel simogatja az arcomat, hogy magamhoz térjek.

- Mi történt? – kérdeztem még mindig szédülve.

- Elájultál és tíz percig magadhoz sem akartál térni. – szaporázta a szót Kyungsoo.

Ahogy a fiúkra néztem mindkettőjük szemében láttam a szomorúságot, a fájdalmat és az aggódást is egyben, ekkor rájöttem hogy az amit én  rémálomnak hittem, az maga a valóság volt.

- Elmegyek. – szólaltam meg hosszas csend után. – Hazamegyek Európába.

Jongin eltolt magától és üvölteni kezdett.

- Feladod? – ordított rám. – Te, aki küzdött azért, hogy ide kijuthasson, hogy velünk lehessen? Most meg egy ilyen miatt, feladod?

- Mit képzeltél, hogy ezek után itt maradok és végig nézem, ahogy ti előttem nyalakodtok majd? Pont ti ketten?... holott tudjátok hogy mennyire szerettelek titeket!! De igen..Mennyire igaz.. az Isten ad, de el is vesz…. Hát én kaptam is.. de el is veszítettelek titeket.

- De hisz mi itt vagyunk neked. – szólalt meg Kyungsoo.

- Nem... nem.. már nem.. Nem akarom többet egyikőtöket sem látni... SOHA többé!! – ordítottam és próbáltam felkelni az útról, azonban lábaim megadták magukat és újra összecsuklottam.

- Úristen jól vagy? – lépett oda Kyungsoo.

- Hagyj békén.. Szerettelek.. mégis hogy tehetted ezt velem? HOGY? – kezdtem el zokogni megint. - ELMEGYEK!! És soha nem jövök vissza. Éljetek boldogan. – vettem magamon erőt majd sikeresen felálltam a földről.

- Nem.. ezt nem teheted velem… Igen bár azt mondtam hogy mindig rólad szól minden.. és rólam nem… de ez épp fordítva volt mindig!! Kérlek!.. adj egy esélyt hogy ezt helyre hozzam. Kérlek. – könyörgött Jongin.

- Nem! – indultam el.

- Azonnal állj meg. Ezt nem teheted. – ordított.

Megremegtem a hangjától, de tudtam hogy ha most engedek neki akkor csak mindenki sérülni fog. Így hát fogtam magam és otthagytam őket.

Suho eközben már aggódva keresett mindenhol, hisz fogalma sem volt arról hogy hova tűntem.

- Elmegyek.. elmegyek erről az átkozott helyről. – ordítottam belépve az ajtón, a cuccaim felé haladva.

- De mi történt.. mi ez az egész? Hol voltál ____? – faggatózott aggódva Suho. - De értsd már meg hogy nem mehetsz el, nem adhatod fel az egészet.. NEM !! – ragadta meg a kezem a leader.

- Adj egy hónapot kérlek, egyetlen egy hónapot és minden megváltozik. Higgy nekem!

Nem tudtam mit válaszoljak. Tele voltam fájdalommal, a szívemet összetörték. Élni sem volt kedvem nem hogy ott maradjak.

- Sajnálom Junmyeon .. nem megy.. mennem kell. – egy puszit nyomva az arcára, felkaptam a cuccom és a repülőtérre siettem.

---

---

---

Egy hónap telt el. Épp annyi, amennyit Junmyeon mondott.

A dolgok tényleg változtak, azonban nem várt fordulatok fényében.

Ez alatt az egy hónap alatt ráadásul nem csak az én életem változott meg.

Egy hónappal ezelőtt még elképzelhetetlennek tartottam, hogy mi, Junmyeon és én, valaha is egy pár leszünk. Mégis… tud még nekem meglepetéseket okozni a sors.

Az én énekes angyalkám a nehéz időkben is végig mellettem volt. Bár a történtek után elhagytam a várost, ő mégis kitartott mellettem. Tartotta velem a kapcsolatot és mindenben a segítségemre volt. Egy igazi megmentő.... az életem megmentője.

Nélküle soha nem bírtam volna ki a Kaisoo által keletkezett űrt.

Kaisoo... vicces mivel azóta ők már egy párt alkotnak.

Suho elmesélte, hogy miután ez az egész megtörtént pár napig a fiúk nem is szóltak egymáshoz, azonban egyik este megint sikeresen becsíptek, ezúttal bánatukban és újra egymásra találtak.

Valójában senki sem tudja hogy mi is van köztünk Suho-val, hisz még csak ma van a második nap amit együtt töltünk. Érdekes az élet..

Most minden annyira tökéletes, azonban félek hogy ha a többiek megtudják hogy mi is van köztünk, neki esik baja, azt pedig egyáltalán nem szeretném. Ő azonban ragaszkodik ahhoz, hogy ma ott legyen szülinapi buliján.

Félek.. félek hogy mi lesz a fiúk reakciója, de a legjobban önmagamtól félek, attól hogy hogyan fogom azt kezelni, hogy az a két személy akik életem meghatározó részét képezték, most egymás karjaiban lesznek.

Nem mondom, hogy sikerült elfelejtenem őket, de már nem szenvedek miattuk, ráadásul úgy érzem hogy ennél jobban még soha nem szerettem senkit, mint most Junmyeon-t.

- ________ !

Letéve a naplómat, a hang irányába fordultam, ahol egy törölközővel alig takarva magát állt előttem életem szerelme.

- Drágám.. nincs kedved felköszönteni a szülinapost? – lengette meg maga előtt a törölközőt, majd hátat fordított és eldobta.

- Enyje de kis szemtelen vagy te szülinapos! – szaladtam be utána a fürdőbe majd elkapva őt, belecsókoltam a hátába, miközben lábammal becsaptam a fürdő ajtaját.

Megérezve ajkaim megfeszült hátán, azonnal megfordult majd egy forró csókba húzott.

Azonnal elmúlt minden kétségem afelől, hogy vele akarok e lenni vagy nem. Sőt már az sem érdekelt, hogy mi lesz ezután, hisz a legrosszabb ami egy nővel megtörténhet az már úgyis megtörtént velem.

Bíztam benne, hogy minden rendben lesz, azonban tudtam hogy az élet mindenkinek tartogat még apró meglepetéseket. Viszont hogy ez a meglepetés milyen lesz, az majd csak a jövőben derül ki.

-   Vége -